Láthatatlan hősök
a MAGTÁRBAN
gondolkodós | szabadulószoba-jellegű | fizikailag kevésbé megterhelő
Különleges helyszín
Menekítés időre
Bátorságpróba
A pécsi székesegyház nyugati oldalán, a MAGTÁR alatt van a lejárata a program helyszínéül szolgáló pincerendszernek.
Nagyjából 100-150 métert fogtok bejárni
Logikai és ügyességi feladatokat kell végrehajtani – a siker kulcsa a csapatmunkában rejlik!
Az útvonal és a feladatok nagyjából 40-60 perc alatt teljesíthetőek. Ez függ attól is,
Nem mindennapi körülmények között tapasztalhatjátok meg saját reakcióitokat, és tanulhatjátok meg
Az úton szakszerű támogatásra, kíséretre számíthattok. A játékmesterek 10+ éves tapasztalattal rendelkeznek, ezért a biztonságotok maximálisan garantált.
Nem kell nyaktörő mutatványokra számítani, de arra készüljetek, hogy a pincerendszer egy rövid szakaszán a sötét és a füst fogja nehezíteni a dolgotokat.
A program végén szeretnénk egy kis falatozásra hívni benneteket, ami közben/után kötetlen, jó hangulatú beszélgetés keretében a játékmesterekkel végigbeszélhetitek a program tanulságait.
Ha az élményeket, tanulságokat profi coach-okkal is átbeszélnétek, a MyPro Solutions szakembereivel erre is lehetőségetek van.
A pincében állandó 8 fokos a hőmérséklet, ami az elején kellemesnek tűnik, de pár perc elteltével hűvösnek érezhetjük. Ezért hosszúnadrág, póló, kardigán/vagy más felső és kényelmes, zárt cipő a legmegfelelőbb viselet. A programhoz védőruhát biztosítunk, ami szabad mozgást enged, de megvéd a portól, piszoktól.
Minden szükséges eszközt biztosítunk és a program elején elmondjuk a biztonságra vonatkozó szabályokat
Nem számolunk vele, de fel vagyunk készülve arra, ha valaki a programot szeretné félbeszakítani. Ilyenkor a program megszakítása nélkül a fogadótérbe tudjuk felkísérni azt, aki kéri.